emberek, szokások
képek
szokások, emberek 1.jpg
szokások, emberek 2.jpg
szokások, emberek 3.jpg
szokások, emberek 4.jpg
szokások, emberek 6.jpg
szokások, emberek 7.jpg
 

A portugálokra nagyon jellemző a konzervativizmus de pontosabb talán hagyományőrzésként fogalmazni. Ez mindenhol tükröződik, az építészetben, a gazdaságban a kultúrában még a nyelvben is! A portugál nyelv a leginkább archaikus nyelv az összes neolatin nyelv között és emiatt a legnehezebb is. A konzervativizmust mutatja az is, hogy amíg a brazilok által beszélt portugál nyelv az idők során folyamatosan változott az egyszerűség irányába az archaikusság rovására, addig ezt a portugálok elfogadhatatlannak tartják és őrzik a régi nyelv hagyományát. Pontosan ez a hagyományőrzés adja Portugália báját és szépségét. Például azon nagyon kevés országok egyike Európában, ahol a városi lakosság száma 35% körüli. Ez az arány Magyarországon például mintegy 70% és jellemzően egész Európában 60-70% között mozog. 

A portugálok nagyon türelmes emberek, egyébként ez néha bosszantó is lehet, de ha az ember már megszokta ezt a mentalitást, rájön, hogy ez a szemlélet bizony nézőpont kérdése. Lehet, hogy inkább mi rohanunk nap mint nap és inkább mi vagyunk türelmetlenek, nem pedig a portugál nép türelmes. Van mit tanulni tőlük ezen a téren....

Jellemző még az erős vallásosság, ami észak felé haladva méginkább erősödik. A portugálok sokat járnak templomba sőt, minden vasárnap élő közvetítésben mutatnak miséket főként Fátimából. Ha valaki gyerekkel utazik ebbe az országba meg fog lepődni mert ez a nép imádja a gyerekeket és a gyerekek iránti toleranciájuk egyszerűen határtalan. Ilyenkor teljesen megnyílnak és sokkal könnyebben beszédbe elegyednek egy külföldivel, mint egyébként. Azért a déli részen, Algarveban, sokkal közvetlenebbek az emberek. 

Összességében elmondható, hogy a portugál nép egyáltalán nem hasonlít a többi mediterrán néphez. Sokkal konzervatívabb, türelmesebb és kevésbé közvetlen, ugyanakkor mégis rendkívül segítőkész emberek a portugálok.